2015. nov 25.

Sikerről, ahogy még nem hallottad

írta: Dr Domschitz Mátyás
Sikerről, ahogy még nem hallottad

Nem árulok csodákat. Ám mégis van a magas teljesítménynek egy varázslaltos önfeledt állapota. Így írtam erről 1995-ben.

„És sokat dolgozunk, haladunk erővel, akarattal a céljaink felé, apránként leküzdjük az akadályokat. S, ha igazán komoly célokat tűztünk ki magunk elé, mély válságokat élhetünk át, amikor minden összeesküszik ellenünk. S újra felállunk és megyünk tovább, máshogyan, tanulva a kudarcból.

Aztán egyszer csak megtörténik a csoda. Azt vesszük észre, hogy megváltozott a világ. A napok fényesebbek lettek, életünkben több a derű, a dolgaink csak úgy maguktól előre haladnak. Haladunk és nem erőlködünk.

Azt vesszük észre, hogy a hely, ahol évek, évtizedek óta járunk gyönyörű. Színes lett a világ. Elcsodálkozunk, hogy itt jártunk minden nap és mégsem voltunk itt. Elkezdünk „látni”. Ezeken a napokon már ébredéskor jobb az illata a levegőnek, simogat a reggel, és ámulunk, bámulunk a sok gyönyörű apróságon, amelyek - tudjuk mindig velünk voltak, de nem vettük észre. És szépnek látjuk és érezzük az embereket, és élvezzük magát a létezést.

Érezzük: valami összeállt, az érzés valami egyetemes életöröm, béke, derű. Minden képességünk mélyen bennünk munkál, s elővehetjük, de a lét megélésében, a sikerek felé vezető úton már könnyűek vagyunk. Az élet naponta új csodás meglepetés, mellénk áll érezzük, mert mellé álltunk. Szeretjük az életet, és az élet viszontszeret minket.

Beléptünk az áramlatba.”

A tréningek felől itt érdeklődhetsz: domschitz.matyas@gmail.com

Szólj hozzá